Navigáció
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

Események

Tervezett programjaink

Nincsenek albumok vagy nincsenek feltöltve képek

Event Adventi filmvetítés (Takácsi (evangélikus gyülekezeti terem), kezdet: 2010. december 18., 16:15, vég: 2010. december 18., 17:45)
A takácsi református és evangélikus gyülekezetek közös szervezésében A születés című amerikai filmet nézzük meg a negyedik gyertya meggyújtása után, az evangélikus gyülekezeti teremben.
Event Adventi evangélikus istentisztelet Vaszaron (Vaszar (Polgármesteri Hivatal), kezdet: 2010. december 12., 10:00, vég: 2010. december 12., 10:50)
Adventi evangélikus istentiszteletet tartunk Vaszaron, a Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében 2010. december 12-én, vasárnap 10 órától.
Event Adventi áhítat (Takácsi (református templom), kezdet: 2010. december 11., 16:15, vég: 2010. december 11., 16:45)
A takácsi református és evangélikus gyülekezetek közös szervezésében adventi áhítatot tartunk a harmadik gyertya meggyújtása után, a református templomban.
Event Adventi evangélizáció 1. (Takácsi, kezdet: 2010. november 29., 18:00, vég: 2010. november 29., 19:00)
„Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni?” A takácsi református és evangélikus gyülekezetek közös szervezésében adventi evangélizációs sorozatot tartunk 2010. november 29. és december 1. között esténként 18 órától, az evangélikus gyülekezeti teremben. Az igehirdető Szeverényi János evangélikus országos missziói lelkész.
Event Adventi evangélizáció 3. (Takácsi, kezdet: 2010. december 01., 18:00, vég: 2010. december 01., 19:00)
„Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni?” A takácsi református és evangélikus gyülekezetek közös szervezésében adventi evangélizációs sorozatot tartunk 2010. november 29. és december 1. között esténként 18 órától, az evangélikus gyülekezeti teremben. Az igehirdető Szeverényi János evangélikus országos missziói lelkész.
Event Adventi evangélizáció 2. (Takácsi, kezdet: 2010. november 30., 18:00, vég: 2010. november 30., 19:00)
„Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni?” A takácsi református és evangélikus gyülekezetek közös szervezésében adventi evangélizációs sorozatot tartunk 2010. november 29. és december 1. között esténként 18 órától, az evangélikus gyülekezeti teremben. Az igehirdető Szeverényi János evangélikus országos missziói lelkész.
Event Ökumenikus adventi gyertyagyújtás (Takácsi, kezdet: 2010. november 27., 16:00, vég: 2010. november 27., 17:00)
Az első adventi gyertyát gyújtjuk meg a református templom előtti köztéri koszorún a református és az evangélikus lelkész, valamint a községi kórus szolgálatával.
Event Szentesti istentisztelet gyermekek és fiatalok műsorával (Takácsi, kezdet: 2010. december 24., 16:00, vég: 2010. december 24., 17:00)
 
Event Karácsonyi úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2010. december 25., 08:30, vég: 2010. december 25., 09:45)
 
Event Karácsonyi istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2010. december 26., 08:30, vég: 2010. december 26., 09:25)
 
Event Óév esti istentisztelet – hálaadás az elmúlt évért (Takácsi, kezdet: 2010. december 31., 18:00, vég: 2010. december 31., 19:00)
 
Event Újévi úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2011. január 01., 16:00, vég: 2011. január 01., 17:10)
 
Event Vasárnapi istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2011. január 02., 08:30, vég: 2011. január 02., 09:25)
 
Event Vízkereszti ünnepi istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2011. január 06., 16:00, vég: 2011. január 06., 16:55)
 
Event Ökumenikus istentisztelet (Takácsi (római katolikus templom), kezdet: 2011. január 17., 18:00, vég: 2011. január 17., 19:00)
 
Event Ökumenikus istentisztelet (Takácsi (református gyülekezeti terem), kezdet: 2011. január 18., 18:00, vég: 2011. január 18., 19:00)
 
Event Ökumenikus istentisztelet (Takácsi (evangélikus gyülekezeti terem), kezdet: 2011. január 19., 18:00, vég: 2011. január 19., 19:00)
 
Event Szeretetvendégség Dr. Hafenscher Károly előadásával (Takácsi, kezdet: 2011. február 19., 15:00, vég: 2011. február 19., 16:30)
Szeretetvendégséget tartunk, vendégünk: Dr. Hafenscher Károly evangélikus lelkész, a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ igazgatója. Előadásának címe – Egyház: a fül, a száj és a kezek evangéliuma
Event Egyházkerületi nap Pápán (Pápa, kezdet: 2011. február 26., 10:00, vég: 2011. február 26., 14:00)
Egyházkerületi napot tartanak Pápán, ekkor mutatkoznak be a püspökjelöltek
Event Egyházmegyei nap Pápán (Pápa (sportcsarnok), kezdet: 2011. június 05., 10:00, vég: 2011. június 05., 14:00)
Egyházmegyei napot tartanak Pápán, közös istentisztelettel a Veszprém megyei gyülekezetek számára. Aznap Takácsiban nem tartunk külön istentiszteletet.
Event A 20 és 33 év közöttiek számára meghirdetett Mátrix-beszélgetések első alkalma (Takácsi, kezdet: 2011. február 01., 18:00, vég: 2011. február 01., 20:00)
A 10 alkalmas, április 5-éig tartó sorozatot a takácsi református és evangélikus gyülekezetek szervezik.
Event A baba-mama kör első alkalma (Takácsi, kezdet: 2011. február 18., 10:00, vég: 2011. február 18., 11:30)
Minden hónap első és harmadik péntekén 10 órától tartjuk a gyülekezeti teremben.
Event Böjti bibliaóra 1. (Takácsi (református parókia), kezdet: 2011. március 17., 18:00, vég: 2011. március 17., 19:00)
A református gyülekezettel közös böjti bibliaóra-sorozatot tartunk csütörtökönként március 17. és április 14. között öt csütörtök este.
Event A reggeli istentisztelethez kapcsolódóan püspökválasztás (gyülekezeti közgyűlés keretében) (Takácsi, kezdet: 2011. március 20., 08:30, vég: 2011. március 20., 09:40)
 
Event Böjti bibliaóra 2. (Takácsi (református parókia), kezdet: 2011. március 24., 18:00, vég: 2011. március 24., 19:00)
A református gyülekezettel közös böjti bibliaóra-sorozatot tartunk csütörtökönként március 17. és április 14. között öt csütörtök este.
Event Böjti bibliaóra 3. (Takácsi (református parókia), kezdet: 2011. március 31., 18:00, vég: 2011. március 31., 19:00)
A református gyülekezettel közös böjti bibliaóra-sorozatot tartunk csütörtökönként március 17. és április 14. között öt csütörtök este.
Event Böjti bibliaóra 4. (Takácsi (református parókia), kezdet: 2011. április 07., 18:00, vég: 2011. április 07., 19:00)
A református gyülekezettel közös böjti bibliaóra-sorozatot tartunk csütörtökönként március 17. és április 14. között öt csütörtök este.
Event Böjti bibliaóra 5. (Takácsi (református parókia), kezdet: 2011. április 14., 18:00, vég: 2011. április 14., 19:00)
A református gyülekezettel közös böjti bibliaóra-sorozatot tartunk csütörtökönként március 17. és április 14. között öt csütörtök este.
Event Mozgássérültek passióelőadása (Takácsi, kezdet: 2011. április 19., 18:00, vég: 2011. április 19., 19:00)
A Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség Bárka csoportjának szervezésében évek óta néhány mozgássérült és segítőik járják az ország evangélikus gyülekezeteit, hogy egy-egy nagyheti alkalmon megrendítő előadással jelenítsék meg Krisztus szenvedését. Az idén takácsi gyülekezetünkbe is eljönnek.
Event Nagycsütörtöki úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2011. április 21., 18:00, vég: 2011. április 21., 19:00)
 
Event Nagypénteki istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2011. április 22., 18:00, vég: 2011. április 22., 19:00)
Nagypénteki istentisztelet, ighirdető: Weltler Gábor lelkész.
Event Húsvétvasárnapi úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2011. április 24., 08:30, vég: 2011. április 24., 09:30)
 
Event Húsvéthétfői istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2011. április 25., 08:30, vég: 2011. április 25., 09:30)
 
Event A református gyülekezettel közös tanévzáró istentisztelet (Takácsi (evangélikus templom), kezdet: 2011. június 13., 10:00, vég: 2011. június 13., 11:00)
 
Event Böjti evangélikus istentisztelet Vaszaron (Vaszar (Polgármesteri Hivatal), kezdet: 2011. április 03., 10:00, vég: 2011. április 03., 11:00)
Evangélikus istentiszteletet tartunk Vaszaron, a Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében.
Event Virágvasárnapi istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2011. április 17., 08:30, vég: 2011. április 17., 09:40)
Virágvasárnapi istentisztelet keresztelővel, igehirdető: Bence Imre esperes
Event Napközi gyerektábor 1. nap (Takácsi, kezdet: 2011. július 04., 09:00, vég: 2011. július 04., 12:00)
2011 nyarán is a református gyülekezettel közös napközi gyerektábort szervezünk az 5-11 év közötti korosztály számára. Időpont: július 4. és 8. között, hétfőtől péntekig, öt délelőttön 9 és 12 óra között. Az alkalmak az evangélikus gyülekezeti teremben kezdődnek.
Event Napközi gyerektábor 2. nap (Takácsi, kezdet: 2011. július 05., 09:00, vég: 2011. július 05., 12:00)
2011 nyarán is a református gyülekezettel közös napközi gyerektábort szervezünk az 5-11 év közötti korosztály számára. Időpont: július 4. és 8. között, hétfőtől péntekig, öt délelőttön 9 és 12 óra között. Az alkalmak az evangélikus gyülekezeti teremben kezdődnek.
Event Napközi gyerektábor 3. nap (Takácsi, kezdet: 2011. július 06., 09:00, vég: 2011. július 06., 12:00)
2011 nyarán is a református gyülekezettel közös napközi gyerektábort szervezünk az 5-11 év közötti korosztály számára. Időpont: július 4. és 8. között, hétfőtől péntekig, öt délelőttön 9 és 12 óra között. Az alkalmak az evangélikus gyülekezeti teremben kezdődnek.
Event Napközi gyerektábor 4. nap (Takácsi, kezdet: 2011. július 07., 09:00, vég: 2011. július 07., 12:00)
2011 nyarán is a református gyülekezettel közös napközi gyerektábort szervezünk az 5-11 év közötti korosztály számára. Időpont: július 4. és 8. között, hétfőtől péntekig, öt délelőttön 9 és 12 óra között. Az alkalmak az evangélikus gyülekezeti teremben kezdődnek.
Event Napközi gyerektábor 5. nap (Takácsi, kezdet: 2011. július 08., 09:00, vég: 2011. július 08., 12:00)
2011 nyarán is a református gyülekezettel közös napközi gyerektábort szervezünk az 5-11 év közötti korosztály számára. Időpont: július 4. és 8. között, hétfőtől péntekig, öt délelőttön 9 és 12 óra között. Az alkalmak az evangélikus gyülekezeti teremben kezdődnek.
Event Ifis tábor Nagycsepelyen (Nagycsepely, kezdet: 2011. augusztus 01., 08:00, vég: 2011. augusztus 05., 20:00)
Ötnapos nyári tábor a gyülekezeti ifjúság számára a Somogy megyei Nagycsepelyen.
Event Ifjúsági istentisztelet a reformátusokkal közösen (Takácsi (református templom), kezdet: 2011. augusztus 28., 18:00, vég: 2011. augusztus 28., 19:00)
Az ökumenikus ifi szervezésében ifjúsági istentisztelet lesz a református templomban augusztus 28-án, vasárnap 18 órától. Vendégünk lesz a pápai református ifi.
Event Úrvacsorai istentisztelet, majd gyülekezeti közgyűlés (Takácsi, kezdet: 2011. augusztus 28., 08:30, vég: 2011. augusztus 28., 09:40)
A 8.30-kor kezdődő úrvacsorai istentisztelethez csatlakozóan közgyűlést tartunk, ekkor szeretnénk dönteni az istentiszteleti időpont megváltoztatásáról.
Event Gyülekezeti kirándulás a homokbödögeiekkel közösen Sopronba (Sopron, kezdet: 2011. szeptember 24., 08:00, vég: 2011. szeptember 24., 20:00)
 
Event Tanévnyitó istentisztelet a református gyülekezettel közösen (Takácsi (református templom), kezdet: 2011. szeptember 04., 11:00, vég: 2011. szeptember 04., 12:00)
Szeptember 4-én 11 órától a református gyülekezettel közös tanévnyitó istentiszteletet tartunk a református templomban. Mindenkit szeretettel várunk, különösen a hittanosokat, ifiseket, óvodásokat, iskolásokat és szüleiket. Aznap az evangélikus templomban nem tartunk külön istentiszteletet.
Event Úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2011. szeptember 25., 09:00, vég: 2011. szeptember 25., 10:00)
Az ünnepi időszakok kivételével minden hónap utolsó vasárnapján úrvacsorai istentiszteletet ünneplünk
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2011. szeptember 11., 09:00, vég: 2011. szeptember 11., 10:00)
A vasárnapi istentiszteletek kezdési időpontja szeptember 11-étől délelőtt 9 óra
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2011. szeptember 16., 10:00, vég: 2011. szeptember 16., 12:00)
Szeptember 16-ától újraindul a baba-mama kör, minden hónap első és harmadik péntekén délelőtt 10 órától tartják az összejöveteleket az evangélikus gyülekezeti teremben
Event Istentisztelet keresztelővel (Takácsi, kezdet: 2011. szeptember 18., 09:00, vég: 2011. szeptember 18., 10:00)
 
Event Ifink meglátogatja a veszprémi református ifit (Veszprém, kezdet: 2011. szeptember 30., 18:00, vég: 2011. szeptember 30., 20:00)
 
Event Családi istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2011. október 02., 09:00, vég: 2011. október 02., 10:00)
Szeretettel várunk mindenkit, különösen az iskoláskorú vagy kisebb gyerekeket és családjukat!
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2011. október 07., 10:00, vég: 2011. október 07., 11:30)
Minden hónap 1. és 3. péntekén a gyülekezeti teremben
Event Országos evangélizáció (Budapest (Deák téri evangélikus templom), kezdet: 2011. október 08., 10:00, vég: 2011. október 08., 16:00)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2011. október 09., 09:00, vég: 2011. október 09., 09:50)
 
Event Tamás-mise Bobán (Boba (evangélikus templom), kezdet: 2011. október 14., 18:00, vég: 2011. október 14., 20:00)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2011. október 16., 09:00, vég: 2011. október 16., 09:50)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2011. október 21., 10:00, vég: 2011. október 21., 11:30)
Minden hónap 1. és 3. péntekén a gyülekezeti teremben
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2011. október 23., 09:00, vég: 2011. október 23., 09:50)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2011. október 30., 09:00, vég: 2011. október 30., 09:50)
 
Event Evangélikus-református úrvacsorai istentisztelet reformáció ünnepének alkalmából (Takácsi (református templom), kezdet: 2011. október 31., 18:00, vég: 2011. október 31., 19:00)
 
Event A Luther-film levetítése (Takácsi, kezdet: 2011. október 27., 18:00, vég: 2011. október 27., 20:00)
Reformáció ünnepének közeledtével a református gyülekezettel közösen megnézzük a Luther című filmet az evangélikus gyülekezeti teremben.
Event Ökumenikus temetői áhítat (Takácsi (temető), kezdet: 2011. november 02., 15:00, vég: 2011. november 02., 15:30)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2011. november 04., 10:00, vég: 2011. november 04., 11:30)
 
Event Családi istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2011. november 06., 09:00, vég: 2011. november 06., 09:55)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2011. november 13., 09:00, vég: 2011. november 13., 09:50)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2011. november 18., 10:00, vég: 2011. november 18., 11:30)
 
Event Istentisztelet – megemlékezés elhunytakról, szupplikáció (Takácsi, kezdet: 2011. november 20., 09:00, vég: 2011. november 20., 09:55)
Az egyházi év utolsó vasárnapján, örök élet vasárnapján a gyülekezeti istentiszteleten megemlékezünk azokról, akik az elmúlt egyházi év során hunytak el. Ezen a napon szupplikáció is lesz gyülekezetünkben, azaz egy teológushallgató szolgál igehirdetéssel, az idén Arató Lóránd.
Event Evangélizációs sorozat (Takácsi, kezdet: 2011. november 21., 18:00, vég: 2011. november 21., 19:00)
A takácsi evangélikus és református gyülekezetek 2011 őszén is háromestés közös evangélizációs sorozatot tartanak. Igét hirdet Soós Szilárd mocsai református lelkész. Időpont: november 21., 22., 23., hétfő, kedd és szerda 18 óra. Helyszín: evangélikus gyülekezeti terem.
Event Evangélizációs sorozat (Takácsi, kezdet: 2011. november 22., 18:00, vég: 2011. november 22., 19:00)
A takácsi evangélikus és református gyülekezetek 2011 őszén is háromestés közös evangélizációs sorozatot tartanak. Igét hirdet Soós Szilárd mocsai református lelkész. Időpont: november 21., 22., 23., hétfő, kedd és szerda 18 óra. Helyszín: evangélikus gyülekezeti terem.
Event Evangélizációs sorozat (Takácsi, kezdet: 2011. november 23., 18:00, vég: 2011. november 23., 19:00)
A takácsi evangélikus és református gyülekezetek 2011 őszén is háromestés közös evangélizációs sorozatot tartanak. Igét hirdet Soós Szilárd mocsai református lelkész. Időpont: november 21., 22., 23., hétfő, kedd és szerda 18 óra. Helyszín: evangélikus gyülekezeti terem.
Event Adventi gyertyagyújtás (Takácsi (a református templom előtt), kezdet: 2011. november 26., 16:00, vég: 2011. november 26., 16:40)
Ökumenikus gyertyagyújtást tartunk a református templom előtt az első adventi vasárnap előestéjén.
Event Adventkezdő úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2011. november 27., 09:00, vég: 2011. november 27., 10:00)
Adventet, és így az új egyházi évet úrvacsorai istentisztelettel kezdjük.
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2011. december 02., 10:00, vég: 2011. december 02., 11:30)
Minden hónap első és harmadik péntekén délelőtt 10 órától, a gyülekezeti teremben
Event Családi istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2011. december 04., 09:00, vég: 2011. december 04., 09:50)
Minden hónap első vasárnapján családi istentiszteletet tartunk.
Event Tamás-mise Marcaltőn (Marcaltő (kultúrház), kezdet: 2011. december 03., 15:00, vég: 2011. december 03., 17:00)
A fiatalok és a keresők istentisztelete - először Veszprém megyében.
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2011. december 11., 09:00, vég: 2011. december 11., 09:50)
 
Event Adventi áhítat (Takácsi (református templom), kezdet: 2011. december 10., 16:00, vég: 2011. december 10., 16:30)
A községi adventi gyertyagyújtás után a református templomban közös áhítatot tartunk.
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2011. december 21., 10:00, vég: 2011. december 21., 11:30)
Kivételesen szerdán - süteménycserével
Event Adventi áhítat (Takácsi, kezdet: 2011. december 17., 16:00, vég: 2011. december 17., 16:30)
A községi adventi gyertyagyújtás után közös áhítatot tartunk az evangélikus gyülekezeti teremben.
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2011. december 18., 09:00, vég: 2011. december 18., 09:50)
 
Event Evangélikus istentisztelet Vaszaron (Vaszar (Polgármesteri Hivatal), kezdet: 2011. december 18., 10:30, vég: 2011. december 18., 11:25)
 
Event Szentesti istentisztelet a gyerekek műsorával (Takácsi, kezdet: 2011. december 24., 16:00, vég: 2011. december 24., 17:00)
 
Event Adventi filmvetítés a gyerekeknek (Takácsi, kezdet: 2011. december 17., 14:00, vég: 2011. december 17., 15:50)
 
Event Karácsonyi úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2011. december 25., 09:00, vég: 2011. december 25., 10:10)
 
Event Karácsonyi istentisztelet Weltler Gábor malomsoki lelkész szolgálatával (Takácsi, kezdet: 2011. december 26., 09:00, vég: 2011. december 26., 09:50)
 
Event Óév esti istentisztelet – hálaadás a 2011-es évért (Takácsi, kezdet: 2011. december 31., 18:00, vég: 2011. december 31., 18:55)
 
Event Újévi úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. január 01., 09:00, vég: 2012. január 01., 10:10)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2012. január 06., 10:00, vég: 2012. január 06., 11:30)
 
Event Vízkereszti istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. január 06., 16:00, vég: 2012. január 06., 16:40)
 
Event Családi istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. január 08., 09:00, vég: 2012. január 08., 09:55)
 
Event Istentisztelet és közgyűlés, a jelölőbizottság tagjainak megválasztása (Takácsi, kezdet: 2012. január 15., 09:00, vég: 2012. január 15., 10:00)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2012. január 20., 10:00, vég: 2012. január 20., 11:30)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. január 22., 09:00, vég: 2012. január 22., 09:50)
 
Event Úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. január 29., 09:00, vég: 2012. január 29., 10:05)
 
Event Ökumenikus istentisztelet (Takácsi (római katolikus templom), kezdet: 2012. január 16., 18:00, vég: 2012. január 16., 19:00)
 
Event Ökumenikus istentisztelet (Takácsi (református gyülekezeti terem), kezdet: 2012. január 17., 18:00, vég: 2012. január 17., 19:00)
 
Event Ökumenikus istentisztelet (Takácsi (evangélikus gyülekezeti terem), kezdet: 2012. január 18., 18:00, vég: 2012. január 18., 19:00)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2012. február 03., 10:00, vég: 2012. február 03., 11:30)
 
Event Családi istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. február 05., 09:00, vég: 2012. február 05., 10:00)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. február 12., 09:00, vég: 2012. február 12., 09:50)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2012. február 17., 10:00, vég: 2012. február 17., 11:30)
 
Event Az istentisztelethez csatlakozóan gyülekezeti közgyűlést tartunk (Takácsi, kezdet: 2012. február 19., 09:00, vég: 2012. február 19., 10:00)
A közgyűlés tárgya a 2011-es év gyülekezeti zárszámadásának és a 2012-es év költségvetésének ismertetése
Event Böjtkezdő úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. február 26., 09:00, vég: 2012. február 26., 10:05)
 
Event Szeretetvendégség (Takácsi, kezdet: 2012. február 04., 16:00, vég: 2012. február 04., 17:30)
Február 4-én, szombaton 16 órától szeretetvendégséget tartunk. Vendégünk Rostáné Piri Magda bobai evangélikus lelkész lesz, aki a bobai gyülekezet életét mutatja be. Mindenkit szeretettel várunk!
Event Presbitériumi ülés (Takácsi, kezdet: 2012. február 01., 18:00, vég: 2012. február 01., 19:30)
 
Event Gyülekezeti közgyűlés – tisztségviselők és presbiterek megválasztása (Takácsi, kezdet: 2012. március 11., 09:50, vég: 2012. március 11., 10:15)
A március 11-ei istentisztelethez csatlakozóan gyülekezeti közgyűlést tartunk, ekkor szeretnénk megválasztani a gyülekezet tisztségviselőit és presbitereit a 2012-2018-as ciklusra. Mindenkit szeretettel várunk!
Event Ökumenikus ifi (Takácsi, kezdet: 2012. február 24., 18:00, vég: 2012. február 24., 20:00)
 
Event Családi istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. március 04., 09:00, vég: 2012. március 04., 10:00)
 
Event Baba-mama kör (from 2012. március 02., 10:00 to 2012. március 02., 11:30)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2012. március 16., 10:00, vég: 2012. március 16., 11:30)
 
Event A presbitérium beiktatása az istentisztelet keretében (Takácsi, kezdet: 2012. március 18., 09:00, vég: 2012. március 18., 10:10)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. március 25., 09:00, vég: 2012. március 25., 09:50)
 
Event Családi istentisztelet virágvasárnap ünnepén (Takácsi, kezdet: 2012. április 01., 09:00, vég: 2012. április 01., 10:00)
 
Event Nagycsütörtöki úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. április 05., 18:00, vég: 2012. április 05., 19:00)
 
Event Nagypénteki istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. április 06., 18:00, vég: 2012. április 06., 18:50)
 
Event Húsvétvasárnapi úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. április 08., 09:00, vég: 2012. április 08., 10:10)
 
Event Húsvéthétfői istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. április 09., 09:00, vég: 2012. április 09., 09:50)
 
Event Ökumenikus ifi (Takácsi, kezdet: 2012. március 30., 18:00, vég: 2012. március 30., 20:00)
 
Event Kisifi (Takácsi, kezdet: 2012. április 13., 17:00, vég: 2012. április 13., 18:30)
Ifjúsági kört indítunk a 11-14 év közöttiek számára is
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. április 15., 09:00, vég: 2012. április 15., 09:50)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2012. április 20., 10:00, vég: 2012. április 20., 11:30)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. április 22., 09:00, vég: 2012. április 22., 09:50)
 
Event Evangélikus istentisztelet Vaszaron (Vaszar (Polgármesteri Hivatal), kezdet: 2012. április 22., 10:30, vég: 2012. április 22., 11:30)
 
Event Ökumenikus ifi (Takácsi, kezdet: 2012. április 27., 18:00, vég: 2012. április 27., 20:00)
 
Event Úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. április 29., 09:00, vég: 2012. április 29., 10:05)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2012. május 04., 10:00, vég: 2012. május 04., 11:30)
 
Event Anyáknapi családi istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. május 06., 09:00, vég: 2012. május 06., 10:00)
 
Event Kisifi (Takácsi, kezdet: 2012. május 11., 17:00, vég: 2012. május 11., 18:30)
Ifjúsági kör az általános iskolás felső tagozatosok számára
Event Istentisztelet áttérési szertartással (Takácsi, kezdet: 2012. május 13., 09:00, vég: 2012. május 13., 10:05)
 
Event Istentisztelet mennybemenetel ünnepén (Takácsi, kezdet: 2012. május 17., 18:00, vég: 2012. május 17., 18:50)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2012. május 18., 10:00, vég: 2012. május 18., 11:30)
 
Event Egyházkerületi missziói nap (Tatabánya, kezdet: 2012. május 19., 09:30, vég: 2012. május 19., 16:30)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. május 20., 09:00, vég: 2012. május 20., 09:55)
 
Event Ökumenikus ifi (Takácsi, kezdet: 2012. május 25., 18:00, vég: 2012. május 25., 20:00)
 
Event Konfirmációi emlékünnep pünkösdkor: úrvacsorai istentisztelet és közös ebéd (Takácsi, kezdet: 2012. május 27., 09:00, vég: 2012. május 27., 13:00)
Megemlékezünk az 1952-es, 1957-es, 1962-es, 1967-es, 1972-es, 1977-es, 1992-es és 2002-es konfirmációkról.
Event Pünkösdhétfői istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. május 28., 09:00, vég: 2012. május 28., 09:50)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2012. június 01., 10:00, vég: 2012. június 01., 11:30)
 
Event Istentisztelet Szentháromság ünnepén (Takácsi, kezdet: 2012. június 03., 09:00, vég: 2012. június 03., 09:55)
Weltler Gábor malomsoki lelkész szolgálatával
Event Kisifi (Takácsi, kezdet: 2012. június 08., 17:00, vég: 2012. június 08., 18:30)
Ifjúsági kör az általános iskolás felső tagozatosok számára
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. június 10., 09:00, vég: 2012. június 10., 09:50)
 
Event A Veszprémi egyházmegye elnökségének és tisztségviselőinek beiktatása (Pápa (evangélikus templom), kezdet: 2012. június 16., 15:00, vég: 2012. június 16., 17:00)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2012. június 15., 10:00, vég: 2012. június 15., 11:30)
 
Event Református-evangélikus közös tanévzáró istentiszelet (Takácsi (evangélikus templom), kezdet: 2012. június 17., 11:00, vég: 2012. június 17., 12:15)
Egyben a 2012-es napközi gyerektábor nyitó-istentisztelete
Event Napközi gyerektábor 1. nap (Takácsi (evangélikus gyülekezeti terem), kezdet: 2012. június 18., 09:00, vég: 2012. június 18., 12:30)
2012 nyarán is a református gyülekezettel közös napközi gyerektábort szervezünk a 6-12 év közötti korosztály számára. Időpont: június 18. és 22. között, hétfőtől péntekig, öt délelőttön 9 és 12 óra között. Az alkalmak az evangélikus gyülekezeti teremben kezdődnek.
Event Napközi gyerektábor 2. nap (Takácsi (evangélikus gyülekezeti terem), kezdet: 2012. június 19., 09:00, vég: 2012. június 19., 12:30)
2012 nyarán is a református gyülekezettel közös napközi gyerektábort szervezünk a 6-12 év közötti korosztály számára. Időpont: június 18. és 22. között, hétfőtől péntekig, öt délelőttön 9 és 12 óra között. Az alkalmak az evangélikus gyülekezeti teremben kezdődnek.
Event Napközi gyerektábor 3. nap (Takácsi (evangélikus gyülekezeti terem), kezdet: 2012. június 20., 09:00, vég: 2012. június 20., 12:30)
2012 nyarán is a református gyülekezettel közös napközi gyerektábort szervezünk a 6-12 év közötti korosztály számára. Időpont: június 18. és 22. között, hétfőtől péntekig, öt délelőttön 9 és 12 óra között. Az alkalmak az evangélikus gyülekezeti teremben kezdődnek.
Event Napközi gyerektábor 4. nap (Takácsi (evangélikus gyülekezeti terem), kezdet: 2012. június 21., 09:00, vég: 2012. június 21., 12:30)
2012 nyarán is a református gyülekezettel közös napközi gyerektábort szervezünk a 6-12 év közötti korosztály számára. Időpont: június 18. és 22. között, hétfőtől péntekig, öt délelőttön 9 és 12 óra között. Az alkalmak az evangélikus gyülekezeti teremben kezdődnek.
Event Napközi gyerektábor 5. nap (Takácsi (evangélikus gyülekezeti terem), kezdet: 2012. június 22., 09:00, vég: 2012. június 22., 12:30)
2012 nyarán is a református gyülekezettel közös napközi gyerektábort szervezünk a 6-12 év közötti korosztály számára. Időpont: június 18. és 22. között, hétfőtől péntekig, öt délelőttön 9 és 12 óra között. Az alkalmak az evangélikus gyülekezeti teremben kezdődnek.
Event Úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. június 24., 09:00, vég: 2012. június 24., 10:05)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. július 01., 09:00, vég: 2012. július 01., 09:55)
 
Event Baba-mama-papa piknik (Takácsi, kezdet: 2012. június 24., 16:00, vég: 2012. június 24., 19:00)
A baba-mama kör 2011-2012-es évét apukákkal közös piknikkel zárja
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. július 08., 09:00, vég: 2012. július 08., 09:50)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. július 15., 09:00, vég: 2012. július 15., 09:50)
Weltler Gábor malomsoki lelkész szolgálatával
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. július 22., 09:00, vég: 2012. július 22., 09:50)
Weltler Gábor malomsoki lelkész szolgálatával
Event Úrvacsorai istentisztelet, hálaadás a restaurált oltárképért (Takácsi, kezdet: 2012. július 29., 09:00, vég: 2012. július 29., 10:05)
 
Event Ifis tábor (Nagycsepely és Fonyódliget, kezdet: 2012. július 18., 07:00, vég: 2012. július 22., 21:00)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. augusztus 05., 09:00, vég: 2012. augusztus 05., 09:50)
 
Event Falunapi ökumenikus istentisztelet, igehirdető: Ittzés János nyugdíjas püspök (Takácsi (református templom), kezdet: 2012. augusztus 10., 19:00, vég: 2012. augusztus 10., 20:00)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. augusztus 12., 09:00, vég: 2012. augusztus 12., 09:50)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. augusztus 19., 09:00, vég: 2012. augusztus 19., 09:50)
 
Event Úrvacsorai istentisztelet keresztelővel (Takácsi, kezdet: 2012. augusztus 26., 09:00, vég: 2012. augusztus 26., 10:15)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. szeptember 02., 09:00, vég: 2012. szeptember 02., 09:50)
 
Event Ökumenikus tanévnyitó istentisztelet (Takácsi (református templom), kezdet: 2012. szeptember 09., 10:00, vég: 2012. szeptember 09., 11:00)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református templom), kezdet: 2012. augusztus 26., 14:00, vég: 2012. augusztus 26., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2012. augusztus 26., 15:00, vég: 2012. augusztus 26., 15:50)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (alsói református templom), kezdet: 2012. szeptember 09., 14:00, vég: 2012. szeptember 09., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2012. szeptember 09., 15:00, vég: 2012. szeptember 09., 15:50)
 
Event Az őszi Alpha-kurzus első alkalma (Takácsi, kezdet: 2012. szeptember 10., 18:00, vég: 2012. szeptember 10., 20:00)
 
Event Istentisztelet kereszteléssel (Takácsi, kezdet: 2012. szeptember 16., 09:00, vég: 2012. szeptember 16., 10:00)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. szeptember 23., 09:00, vég: 2012. szeptember 23., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református templom), kezdet: 2012. szeptember 23., 14:00, vég: 2012. szeptember 23., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2012. szeptember 23., 15:00, vég: 2012. szeptember 23., 15:50)
 
Event Úrvacsorai istentisztelet keresztelővel (Takácsi, kezdet: 2012. szeptember 30., 09:00, vég: 2012. szeptember 30., 10:10)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2012. szeptember 21., 10:00, vég: 2012. szeptember 21., 11:30)
A baba-mama kör első őszi alkalma. Összejövetelek minden hónap első és harmadik péntekén délelőtt 10 órától az evangélikus gyülekezeti teremben.
Event Családi istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. október 07., 09:00, vég: 2012. október 07., 09:50)
A tanév során minden hónap első vasárnapján családi istentiszteletet tartunk
Event Kisifi (Takácsi, kezdet: 2012. október 05., 17:00, vég: 2012. október 05., 18:30)
11-14 évesek számára
Event Ökumenikus ifi (Takácsi, kezdet: 2012. szeptember 28., 18:00, vég: 2012. szeptember 28., 20:00)
14 éves kortól
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2012. október 10., 10:00, vég: 2012. október 10., 11:30)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. október 14., 09:00, vég: 2012. október 14., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (alsói református templom), kezdet: 2012. október 14., 14:00, vég: 2012. október 14., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2012. október 14., 15:00, vég: 2012. október 14., 15:50)
 
Event Országos evangélizáció Budapesten (Budapest (Deák téri evangélikus templom), kezdet: 2012. október 13., 10:00, vég: 2012. október 13., 16:00)
 
Event Egyházmegyei missziói nap Malomsokon (Malomsok (evangélikus templom), kezdet: 2012. október 20., 14:00, vég: 2012. október 20., 18:00)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. október 21., 09:00, vég: 2012. október 21., 09:50)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. október 28., 09:00, vég: 2012. október 28., 09:50)
 
Event Evangélikus-református úrvacsorai istentisztelet reformáció ünnepe alkalmából Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református templom), kezdet: 2012. október 28., 11:00, vég: 2012. október 28., 12:00)
 
Event Evangélikus-református úrvacsorai istentisztelet reformáció ünnepén (Takácsi, kezdet: 2012. október 31., 18:00, vég: 2012. október 31., 19:00)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2012. október 24., 10:00, vég: 2012. október 24., 11:30)
 
Event Filmklub: Míg végül semmid sem marad (Takácsi, kezdet: 2012. október 18., 18:00, vég: 2012. október 18., 20:00)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2012. október 28., 15:00, vég: 2012. október 28., 15:50)
 
Event Ökumenikus megemlékezés Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2012. október 21., 14:00, vég: 2012. október 21., 15:00)
Ökumenikus megemlékezés a világháború áldozatairól a nagyacsádi evangélikus templomban majd a református templomnál
Event Halottak napi megelékezés a nagyacsádi temetőben (Nagyacsád, kezdet: 2012. november 02., 14:00, vég: 2012. november 02., 14:45)
Az evangélikus és a református gyülekezet közös szervezésében
Event Halottak napi megelékezés a takácsi temetőben (Takácsi (temető), kezdet: 2012. november 02., 15:00, vég: 2012. november 02., 15:40)
 
Event Családi istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. november 04., 09:00, vég: 2012. november 04., 09:55)
 
Event Gyülekezeti közgyűlés Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2012. november 09., 17:00, vég: 2012. november 09., 18:30)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. november 11., 09:00, vég: 2012. november 11., 09:50)
Szupplikáció. Igét hirdet Komáromi Benedek negyedéves teológushallgató.
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református gyülekezeti terem), kezdet: 2012. november 11., 14:00, vég: 2012. november 11., 14:50)
Szupplikáció. Igét hirdet Komáromi Benedek negyedéves teológushallgató.
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2012. november 11., 15:00, vég: 2012. november 11., 15:50)
Szupplikáció. Igét hirdet Komáromi Benedek negyedéves teológushallgató.
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. november 18., 09:00, vég: 2012. november 18., 09:50)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2012. november 14., 10:00, vég: 2012. november 14., 11:30)
minden hónap 2. és 4. szerdáján a gyülekezeti teremben
Event Az ökumenikus ifi bakonyi kirándulása (Bakony, kezdet: 2012. november 03., 08:00, vég: 2012. november 03., 16:00)
 
Event Ökumenikus ifi (Takácsi, kezdet: 2012. november 16., 18:00, vég: 2012. november 16., 20:00)
 
Event Istentisztelet örök élet vasárnapján – megemlékezés az elmúlt egyházi évben elhunytakról (Takácsi, kezdet: 2012. november 25., 09:00, vég: 2012. november 25., 09:55)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben örök élet vasárnapján – megemlékezés az elmúlt egyházi évben elhunytakról (Nemesgörzsöny (felsői református gyülekezeti terem), kezdet: 2012. november 25., 14:00, vég: 2012. november 25., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon örök élet vasárnapján (Nagyacsád, kezdet: 2012. november 25., 15:00, vég: 2012. november 25., 15:50)
 
Event Mindenkor örüljetek! Evangélizációs sorozat 1. (Takácsi, kezdet: 2012. november 20., 18:00, vég: 2012. november 20., 19:00)
Az evangélikus és a református gyülekezet szervezésében evangélizációs sorozatot tartunk három estén (nov. 20-22. kedd-csütörtök). Igét hirdet Hamar István református lelkész.
Event Mindenkor örüljetek! Evangélizációs sorozat 2. (Takácsi, kezdet: 2012. november 21., 18:00, vég: 2012. november 21., 19:00)
Az evangélikus és a református gyülekezet szervezésében evangélizációs sorozatot tartunk három estén (nov. 20-22. kedd-csütörtök). Igét hirdet Hamar István református lelkész.
Event Mindenkor örüljetek! Evangélizációs sorozat 3. (Takácsi, kezdet: 2012. november 22., 18:00, vég: 2012. november 22., 18:00)
Az evangélikus és a református gyülekezet szervezésében evangélizációs sorozatot tartunk három estén (nov. 20-22. kedd-csütörtök). Igét hirdet Hamar István református lelkész.
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2012. november 28., 10:00, vég: 2012. november 28., 11:30)
 
Event Ökumenikus adventi gyertyagyújtás (Takácsi, kezdet: 2012. december 01., 16:00, vég: 2012. december 01., 17:00)
Adventi gyertyagyújtás a református templom előtt, fiatalok műsorával és a lelkészek szolgálatával
Event Adventkezdő úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. december 02., 09:00, vég: 2012. december 02., 10:05)
 
Event Megemlékezés Tóth Sándor lelkészről ünnepi istentisztelet keretében Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2012. december 08., 14:00, vég: 2012. december 08., 15:00)
Száz éve született Tóth Sándor, aki ötvennégy éven át volt a mezőlaki, mihályházi és nagyacsádi evangélikus gyülekezetek lelkésze. Ebből az alkalomból ünnepi istentisztelet lesz Nagyacsádon. Igét hirdet Bálintné Varsányi Vilma óbudai lelkész
Event Családi istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. december 09., 09:00, vég: 2012. december 09., 10:00)
 
Event Adventi istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református gyülekezeti terem), kezdet: 2012. december 09., 14:00, vég: 2012. december 09., 14:50)
 
Event Adventi istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2012. december 09., 15:00, vég: 2012. december 09., 15:50)
 
Event Kisifi (Takácsi, kezdet: 2012. december 07., 17:00, vég: 2012. december 07., 18:30)
Ifjúsági kör az általános iskolás felső tagozatosok számára
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2012. december 12., 10:00, vég: 2012. december 12., 11:30)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. december 16., 09:00, vég: 2012. december 16., 09:55)
 
Event Evangélikus istentisztelet Vaszaron a hittanosok műsorával (Vaszar, kezdet: 2012. december 16., 10:30, vég: 2012. december 16., 11:30)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. december 23., 09:00, vég: 2012. december 23., 09:55)
 
Event Ökumenikus adventi filmvetítés szeretetvendégséggel (Takácsi, kezdet: 2012. december 15., 16:00, vég: 2012. december 15., 18:15)
A harmadik adventi gyertya meggyújtásához kapcsolódóan az evangélikus gyülekezeti teremben lesz filmvetítés szeretetvendégséggel
Event Ökumenikus adventi áhítat a református templomban (Takácsi (református templom), kezdet: 2012. december 22., 16:00, vég: 2012. december 22., 16:30)
A negyedik adventi gyertya meggyújtásához kapcsolódóan a református templomban lesz áhítat
Event Szentesti istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2012. december 24., 15:00, vég: 2012. december 24., 16:00)
A gyerekek műsorával
Event Evangélikus-református szentesti istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református templom), kezdet: 2012. december 24., 16:30, vég: 2012. december 24., 17:30)
A gyerekek műsorával
Event Szentesti istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2012. december 24., 18:00, vég: 2012. december 24., 19:00)
A gyerekek műsorával
Event Karácsonyi úrvacsorai istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2012. december 25., 09:00, vég: 2012. december 25., 10:10)
 
Event Karácsonyi úrvacsorai istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református templom), kezdet: 2012. december 25., 13:30, vég: 2012. december 25., 14:40)
 
Event Karácsonyi úrvacsorai istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2012. december 25., 15:00, vég: 2012. december 25., 16:10)
 
Event Istentisztelet Takácsiban karácsony másodnapján (Takácsi, kezdet: 2012. december 26., 09:00, vég: 2012. december 26., 09:55)
Weltler Gábor malomsoki lelkész szolgálatával
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2012. december 30., 09:00, vég: 2012. december 30., 09:50)
 
Event Óév esti istentisztelet – hálaadás az elmúlt évért, utána gyülekezeti szilveszter (Takácsi, kezdet: 2012. december 31., 18:00, vég: 2012. december 31., 23:55)
 
Event Újévi úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. január 01., 14:00, vég: 2013. január 01., 15:10)
 
Event Családi istentisztelet vízkereszt ünnepén (Takácsi, kezdet: 2013. január 06., 09:00, vég: 2013. január 06., 10:00)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. január 13., 09:00, vég: 2013. január 13., 09:55)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református gyülekezeti terem), kezdet: 2013. január 13., 14:00, vég: 2013. január 13., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. január 13., 15:00, vég: 2013. január 13., 15:50)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. január 20., 09:00, vég: 2013. január 20., 09:55)
 
Event Úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. január 27., 09:00, vég: 2013. január 27., 10:00)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református gyülekezeti terem), kezdet: 2013. január 27., 14:00, vég: 2013. január 27., 14:50)
 
Event Istentisztelet majd közgyűlés Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. január 27., 15:00, vég: 2013. január 27., 16:00)
Az istentiszteletet követő rövid közgyűlésen szeretnénk megválasztani a gyülekezeti jelölőbizottságát
Event Ökumenikus imaheti istentisztelet Takácsiban 1. (Takácsi (római katolikus templom), kezdet: 2013. január 21., 18:00, vég: 2013. január 21., 18:45)
 
Event Ökumenikus imaheti istentisztelet Takácsiban 2. (Takácsi (református gyülekezeti terem), kezdet: 2013. január 22., 18:00, vég: 2013. január 22., 18:45)
 
Event Ökumenikus imaheti istentisztelet Takácsiban 3. (Takácsi (evangélikus gyülekezeti terem), kezdet: 2013. január 23., 18:00, vég: 2013. január 23., 18:45)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2013. január 23., 10:00, vég: 2013. január 23., 11:30)
 
Event Ökumenikus istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád (református gyülekezeti terem), kezdet: 2013. január 24., 18:00, vég: 2013. január 24., 19:00)
Az ökumenikus imahét keretében
Event Ökumenikus istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (alsói református templom), kezdet: 2013. január 25., 18:00, vég: 2013. január 25., 19:00)
Az ökumenikus imahét keretében
Event Kisifi (Takácsi, kezdet: 2013. február 01., 17:00, vég: 2013. február 01., 18:30)
Ifjúsági kör a 11-14 év közöttiek számára
Event Családi istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. február 03., 09:00, vég: 2013. február 03., 10:00)
 
Event Ökumenikus ifi (Takácsi, kezdet: 2013. február 08., 18:00, vég: 2013. február 08., 20:00)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. február 10., 09:00, vég: 2013. február 10., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református gyülekezeti terem), kezdet: 2013. február 10., 14:00, vég: 2013. február 10., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. február 10., 15:00, vég: 2013. február 10., 15:50)
 
Event Böjtkezdő úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. február 17., 09:00, vég: 2013. február 17., 10:00)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. február 17., 15:00, vég: 2013. február 17., 15:50)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. február 24., 09:00, vég: 2013. február 24., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református gyülekezeti terem), kezdet: 2013. február 24., 14:00, vég: 2013. február 24., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. február 24., 15:00, vég: 2013. február 24., 15:50)
 
Event Böjti bibliaóra 1. (Takácsi, kezdet: 2013. február 21., 18:00, vég: 2013. február 21., 18:45)
Krisztus keresztje mögöttem és mellettem
Event Böjti bibliaóra 2. (Takácsi, kezdet: 2013. február 28., 18:00, vég: 2013. február 28., 18:45)
Krisztus keresztje miattam
Event Kisifi (Takácsi, kezdet: 2013. március 01., 17:00, vég: 2013. március 01., 18:30)
Ifjúsági kör a 11-14 év közöttiek számára
Event Családi istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. március 03., 09:00, vég: 2013. március 03., 09:55)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. március 03., 15:00, vég: 2013. március 03., 15:50)
 
Event Böjti bibliaóra 3. (Takácsi, kezdet: 2013. március 07., 18:00, vég: 2013. március 07., 18:45)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. március 10., 09:00, vég: 2013. március 10., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református gyülekezeti terem), kezdet: 2013. március 10., 14:00, vég: 2013. március 10., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. március 10., 15:00, vég: 2013. március 10., 15:50)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. március 17., 09:00, vég: 2013. március 17., 09:55)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. március 17., 15:00, vég: 2013. március 17., 15:50)
 
Event Böjti bibliaóra 5. (Takácsi, kezdet: 2013. március 21., 18:00, vég: 2013. március 21., 18:45)
 
Event Szakál Árpád, gyülekezetünk volt lelkészének temetése (Nagykanizsa, kezdet: 2013. március 20., 13:00, vég: 2013. március 20., 14:00)
 
Event Virágvasárnapi istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. március 24., 09:00, vég: 2013. március 24., 09:50)
 
Event Virágvasárnapi istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. március 24., 15:00, vég: 2013. március 24., 16:00)
Az istentiszteletet követően presbiterválasztó közgyűlést tartunk
Event Nagycsütörtöki úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. március 28., 18:00, vég: 2013. március 28., 19:00)
 
Event Nagypénteki istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. március 29., 15:00, vég: 2013. március 29., 15:50)
 
Event Nagypénteki istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. március 29., 18:00, vég: 2013. március 29., 18:50)
 
Event Húsvéti úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. március 31., 09:00, vég: 2013. március 31., 10:00)
 
Event Húsvéti úrvacsorai istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református templom), kezdet: 2013. március 31., 13:30, vég: 2013. március 31., 14:35)
 
Event Húsvéti úrvacsorai istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. március 31., 15:00, vég: 2013. március 31., 16:00)
 
Event Húsvéthétfői istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. április 01., 09:00, vég: 2013. április 01., 09:50)
 
Event Családi istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. április 07., 09:00, vég: 2013. április 07., 10:00)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. április 07., 15:00, vég: 2013. április 07., 15:50)
 
Event Evangélikus istentisztelet Vaszaron (Vaszar (Polgármesteri Hivatal), kezdet: 2013. március 24., 10:30, vég: 2013. március 24., 11:30)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2013. március 25., 10:00, vég: 2013. március 25., 11:30)
 
Event Kisifi (Takácsi, kezdet: 2013. április 05., 17:00, vég: 2013. április 05., 18:30)
Kisifjúsági alkalom a 11-14 év közöttieknek
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2013. április 08., 10:00, vég: 2013. április 08., 11:30)
minden hónap 2. és 4. hétfőjén
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. április 14., 09:00, vég: 2013. április 14., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (alsói református templom), kezdet: 2013. április 14., 14:00, vég: 2013. április 14., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. április 14., 15:00, vég: 2013. április 14., 15:50)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. április 21., 09:00, vég: 2013. április 21., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. április 21., 15:00, vég: 2013. április 21., 15:50)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2013. április 22., 10:00, vég: 2013. április 22., 11:30)
minden hónap 2. és 4. hétfőjén
Event Úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. április 28., 09:00, vég: 2013. április 28., 10:00)
Weltler Gábor malomsoki lelkész szolgálatával
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református templom), kezdet: 2013. április 28., 14:00, vég: 2013. április 28., 14:50)
Pethő Judit nagyalásonyi lelkész szolgálatlával
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. április 28., 15:00, vég: 2013. április 28., 15:50)
Pethő Judit nagyalásonyi lelkész szolgálatával
Event Gyülekezeti kirándulás a Balatonhoz (Balatonboglár-Siófok-Balatonfüred, kezdet: 2013. május 01., 07:00, vég: 2013. május 01., 20:00)
 
Event Családi istentisztelet anyák napján (Takácsi, kezdet: 2013. május 05., 09:00, vég: 2013. május 05., 09:55)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. május 05., 15:00, vég: 2013. május 05., 15:50)
 
Event Istentisztelet mennybemenetel ünnepén (Takácsi, kezdet: 2013. május 09., 18:00, vég: 2013. május 09., 18:45)
 
Event Egyházkerületi missziói nap Beledben (Beled, kezdet: 2013. május 11., 09:00, vég: 2013. május 11., 16:30)
 
Event Istentisztelet, majd gyülekezeti közgyűlés a társulásról (Takácsi, kezdet: 2013. május 12., 09:00, vég: 2013. május 12., 10:20)
Polgárdi Sándor esperes és Henn László egyházmegyei felügyelő elnökletével gyülekezeti közgyűlésen döntünk a takácsi, nagyacsádi és nemesgörzsönyi gyülekezetek társulásáról
Event Istentisztelet, majd gyülekezeti közgyűlés a társulásról Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (alsói református templom), kezdet: 2013. május 12., 13:30, vég: 2013. május 12., 14:50)
Polgárdi Sándor esperes és Henn László egyházmegyei felügyelő elnökletével gyülekezeti közgyűlésen döntünk a takácsi, nagyacsádi és nemesgörzsönyi gyülekezetek társulásáról
Event Istentisztelet, majd gyülekezeti közgyűlés a társulásról Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. május 12., 15:00, vég: 2013. május 12., 16:20)
Polgárdi Sándor esperes és Henn László egyházmegyei felügyelő elnökletével gyülekezeti közgyűlésen döntünk a takácsi, nagyacsádi és nemesgörzsönyi gyülekezetek társulásáról
Event Ökumenikus ifi (Takácsi, kezdet: 2013. április 26., 18:00, vég: 2013. április 26., 20:00)
 
Event Lelkészgyűlés Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2013. május 15., 09:00, vég: 2013. május 15., 13:00)
Kezdeteként úrvacsorai istentisztelet
Event Konfirmációi emlékünnep pünkösd ünnepén (Takácsi, kezdet: 2013. május 19., 09:00, vég: 2013. május 19., 10:25)
Keresztelési és úrvacsorai istentisztelet
Event Konfirmációi istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református templom), kezdet: 2013. május 19., 13:30, vég: 2013. május 19., 14:50)
 
Event Konfirmációi istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. május 19., 15:00, vég: 2013. május 19., 16:15)
 
Event Pünkösdhétfői istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. május 20., 09:00, vég: 2013. május 20., 09:50)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. május 26., 09:00, vég: 2013. május 26., 09:55)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. május 26., 15:00, vég: 2013. május 26., 15:55)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2013. május 27., 10:00, vég: 2013. május 27., 11:30)
Minden hónap 2. és 4. hétfőjén
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. június 02., 09:00, vég: 2013. június 02., 09:55)
Weltler Gábor malomsoki lelkész szolgálatával
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. június 02., 15:00, vég: 2013. június 02., 15:50)
Weltler Sándor nyugdíjas lelkész szolgálatával
Event Református-evangélikus tanévzáró istentisztelet (Takácsi (evangélikus templom), kezdet: 2013. június 09., 10:00, vég: 2013. június 09., 11:00)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. június 09., 15:00, vég: 2013. június 09., 15:50)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (alsói református templom), kezdet: 2013. június 09., 14:00, vég: 2013. június 09., 14:50)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. június 16., 09:00, vég: 2013. június 16., 09:50)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2013. június 10., 10:00, vég: 2013. június 10., 11:30)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. június 16., 15:00, vég: 2013. június 16., 15:50)
 
Event Gerence-környéki evangélikus gyülekezetek találkozója (Csikvánd, kezdet: 2013. június 23., 10:00, vég: 2013. június 23., 16:00)
Egész napos program úrvacsorai istentisztelettel és közös ebéddel, fiataloknak és időseknek. Aznap Takácsiban, Nagyacsádon és Nemesgörzsönyben nem tartunk istentiszteletet.
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. június 30., 09:00, vég: 2013. június 30., 09:50)
 
Event Baba-mama-papa piknik (Takácsi, kezdet: 2013. június 22., 15:00, vég: 2013. június 22., 18:00)
A baba-mama kör évzáró alkalma, kiegészülve az apukákkal
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2013. június 24., 10:00, vég: 2013. június 24., 11:30)
A baba-mama kör utolsó alkalma a tanév során
Event Ifis szalonnasütés (Takácsi (református parókia), kezdet: 2013. június 21., 18:00, vég: 2013. június 21., 20:00)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. június 30., 15:00, vég: 2013. június 30., 15:50)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. július 07., 09:00, vég: 2013. július 07., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. július 07., 15:00, vég: 2013. július 07., 15:50)
 
Event Ökumenikus napközi gyerektábor – 1. nap (Takácsi, kezdet: 2013. július 08., 09:00, vég: 2013. július 08., 16:00)
9.00 és 12.00 között azoknak, akik legkésőbb az idén betöltik hatodik évüket, de még nem kezdték el a 4. osztályt, 13.00 és 16.00 között azoknak, akik már befejezték a 4. osztályt.
Event Ökumenikus napközi gyerektábor – 2. nap (Takácsi, kezdet: 2013. július 09., 09:00, vég: 2013. július 09., 16:00)
9.00 és 12.00 között azoknak, akik legkésőbb az idén betöltik hatodik évüket, de még nem kezdték el a 4. osztályt, 13.00 és 16.00 között azoknak, akik már befejezték a 4. osztályt.
Event Ökumenikus napközi gyerektábor – 3. nap (Takácsi, kezdet: 2013. július 10., 09:00, vég: 2013. július 10., 16:00)
9.00 és 12.00 között azoknak, akik legkésőbb az idén betöltik hatodik évüket, de még nem kezdték el a 4. osztályt, 13.00 és 16.00 között azoknak, akik már befejezték a 4. osztályt.
Event Ökumenikus napközi gyerektábor – 4. nap (Takácsi, kezdet: 2013. július 11., 09:00, vég: 2013. július 11., 16:00)
9.00 és 12.00 között azoknak, akik legkésőbb az idén betöltik hatodik évüket, de még nem kezdték el a 4. osztályt, 13.00 és 16.00 között azoknak, akik már befejezték a 4. osztályt.
Event Ökumenikus napközi gyerektábor – 5. nap (Takácsi, kezdet: 2013. július 12., 09:00, vég: 2013. július 12., 16:00)
9.00 és 12.00 között azoknak, akik legkésőbb az idén betöltik hatodik évüket, de még nem kezdték el a 4. osztályt, 13.00 és 16.00 között azoknak, akik már befejezték a 4. osztályt.
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. július 14., 09:00, vég: 2013. július 14., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (alsói református templom), kezdet: 2013. július 14., 14:00, vég: 2013. július 14., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. július 14., 15:00, vég: 2013. július 14., 15:50)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. július 21., 09:00, vég: 2013. július 21., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. július 21., 15:00, vég: 2013. július 21., 15:50)
 
Event Úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. július 28., 09:00, vég: 2013. július 28., 10:00)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református templom), kezdet: 2013. július 28., 14:00, vég: 2013. július 28., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. július 28., 15:00, vég: 2013. július 28., 15:50)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. augusztus 04., 09:00, vég: 2013. augusztus 04., 09:50)
Weltler Gábor malomsoki lelkész szolgálatával
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. augusztus 04., 15:00, vég: 2013. augusztus 04., 15:50)
Weltler Gábor malomsoki lelkész szolgálatával
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. augusztus 11., 09:00, vég: 2013. augusztus 11., 09:55)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. augusztus 11., 15:00, vég: 2013. augusztus 11., 15:50)
 
Event Falunapi ökumenikus istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. augusztus 09., 19:00, vég: 2013. augusztus 09., 19:50)
igehirdetéssel szolgál Szalayné Gubricza Emese ny. református lelkész
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (alsói református templom), kezdet: 2013. augusztus 11., 14:00, vég: 2013. augusztus 11., 14:50)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. augusztus 18., 09:00, vég: 2013. augusztus 18., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. augusztus 18., 15:00, vég: 2013. augusztus 18., 15:50)
 
Event Úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. augusztus 25., 09:00, vég: 2013. augusztus 25., 10:00)
Weltler Sándor nyugdíjas lelkész szolgálatával
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református templom), kezdet: 2013. augusztus 25., 14:00, vég: 2013. augusztus 25., 14:50)
Pethő Judit nagyalásonyi lelkész szolgálatával
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. augusztus 25., 15:00, vég: 2013. augusztus 25., 15:50)
Pethő Judit nagyalásonyi lelkész szolgálatával
Event Áldáskérő istentisztelet a templomfelújítás megkezdése előtt (Takácsi, kezdet: 2013. szeptember 01., 09:00, vég: 2013. szeptember 01., 09:50)
Takácsi evangélikus templomunk felújítása a tervek szerint napokon belül megkezdődik. A munkálatokra Isten áldását kérjük a szeptember 1-jén (vasárnap) 9 órakor kezdődő istentisztelet keretében. Szeretettel várunk erre az alkalomra mindenkit, akinek fontos a templom és a gyülekezet ügye. A felújítás céljaira köszönettel fogadunk adományokat ezen az alkalmon, valamint Borsos Gyula felügyelőnél, Somogyi László gondnoknál és Horváth Gáborné pénztárosnál. Evangélikus istentiszteleteinket szeptember közepétől várhatóan a gyülekezeti teremben tartjuk.
Event Istentisztelet Nagyacsádon keresztelővel (Nagyacsád, kezdet: 2013. szeptember 01., 15:00, vég: 2013. szeptember 01., 15:50)
 
Event Ökumenikus tanévnyitó istentisztelet (Takácsi (református templom), kezdet: 2013. szeptember 08., 11:00, vég: 2013. szeptember 08., 11:55)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (alsói református templom), kezdet: 2013. szeptember 08., 14:00, vég: 2013. szeptember 08., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. szeptember 08., 15:00, vég: 2013. szeptember 08., 15:50)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. szeptember 15., 09:00, vég: 2013. szeptember 15., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. szeptember 15., 15:00, vég: 2013. szeptember 15., 15:50)
 
Event Kisifi (Takácsi, kezdet: 2013. szeptember 20., 17:15, vég: 2013. szeptember 20., 18:30)
Ifjúsági kör 12 és 15 év közöttiek számára
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. szeptember 22., 09:00, vég: 2013. szeptember 22., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református templom), kezdet: 2013. szeptember 22., 14:00, vég: 2013. szeptember 22., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. szeptember 22., 15:00, vég: 2013. szeptember 22., 15:50)
 
Event Úrvacsorai istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. szeptember 29., 09:00, vég: 2013. szeptember 29., 10:00)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. szeptember 29., 15:00, vég: 2013. szeptember 29., 15:50)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2013. szeptember 23., 10:00, vég: 2013. szeptember 23., 11:30)
Minden hónap 2. és 4. hétfőjén 10 órától várjuk a négy éven aluli kisgyerekeket és anyukáikat
Event "Közös pont" közösség (Takácsi, kezdet: 2013. szeptember 30., 18:00, vég: 2013. szeptember 30., 20:00)
A korábbi Alpha-kurzusok résztvevőivel havonta egyszer találkozunk, de ez a közösség nyitott mások számára is
Event Családi istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. október 06., 09:00, vég: 2013. október 06., 09:55)
Minden hónap első vasárnapján családi istentiszteletet tartunk
Event Istentisztelet Nagyacsádon keresztelővel (Nagyacsád, kezdet: 2013. október 06., 15:00, vég: 2013. október 06., 16:00)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. október 13., 09:00, vég: 2013. október 13., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben keresztelővel (Nemesgörzsöny (alsói református templom), kezdet: 2013. október 13., 14:00, vég: 2013. október 13., 15:00)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. október 13., 15:00, vég: 2013. október 13., 15:50)
 
Event Országos evangelizáció Budapesten (Budapest, kezdet: 2013. október 12., 09:45, vég: 2013. október 12., 16:00)
 
Event A Veszprémi egyházmegye missziói napja Öskün (Öskü, kezdet: 2013. október 19., 13:45, vég: 2013. október 19., 18:00)
Meg vagyok keresztelve! Igehirdető: Ittzés János ny. püspök, előadást tart: Dr. Fabiny Tibor egyetemi tanár
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. október 20., 09:00, vég: 2013. október 20., 09:50)
 
Event Ökumenikus istentisztelet Nagyacsádon, megemlékezés a világháborús hősökről és áldozatokról (Nagyacsád, kezdet: 2013. október 20., 15:00, vég: 2013. október 20., 16:00)
 
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. október 27., 09:00, vég: 2013. október 27., 09:50)
 
Event Evangélikus-református úrvacsorai istentisztelet Nemesgörzsönyben reformáció ünnepe alkalmából (Nemesgörzsöny (felsői református templom), kezdet: 2013. október 27., 11:00, vég: 2013. október 27., 12:00)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. október 27., 15:00, vég: 2013. október 27., 15:50)
Pethő Judit nagyalásonyi lelkész szolgálatával
Event Evangélikus-református úrvacsorai istentisztelet reformáció ünnepe alkalmából (Takácsi (református templom), kezdet: 2013. október 31., 18:00, vég: 2013. október 31., 19:00)
 
Event Kisifi (Takácsi, kezdet: 2013. október 25., 17:00, vég: 2013. október 25., 18:30)
Ifjúsági kör a 12-15 évesek számára
Event "Közös pont" közösség (Takácsi, kezdet: 2013. október 28., 18:00, vég: 2013. október 28., 20:00)
A korábbi Alpha-kurzusok résztvevőivel havonta egyszer találkozunk, de ez a közösség nyitott mások számára is
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2013. október 21., 10:00, vég: 2013. október 21., 11:30)
 
Event Ökumenikus temetői megemlékezés Nagyacsádon (Nagyacsád (temető), kezdet: 2013. november 01., 15:00, vég: 2013. november 01., 15:40)
 
Event Ökumenikus temetői megemlékezés halottak napja alkalmából (Takácsi (temető), kezdet: 2013. november 02., 15:00, vég: 2013. november 02., 15:30)
 
Event Családi istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. november 03., 09:00, vég: 2013. november 03., 10:00)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. november 03., 15:00, vég: 2013. november 03., 15:50)
 
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2013. október 28., 10:00, vég: 2013. október 28., 11:30)
 
Event Istentisztelet, igét hirdet Rosta Izabella teológushallgató (Takácsi, kezdet: 2013. november 10., 09:00, vég: 2013. november 10., 09:50)
szupplikáció
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben, igét hirdet Rosta Izabella teológushallgató (Nemesgörzsöny (felsői református gyülekezeti terem), kezdet: 2013. november 10., 14:00, vég: 2013. november 10., 14:50)
szupplikáció
Event Istentisztelet Nagyacsádon, igét hirdet Rosta Izabella teológushallgató (Nagyacsád, kezdet: 2013. november 10., 15:00, vég: 2013. november 10., 15:50)
szupplikáció
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2013. november 11., 10:00, vég: 2013. november 11., 11:30)
minden hónap 2. és 4. hétfőjén
Event Evangélizációs sorozat 1. (Takácsi, kezdet: 2013. november 11., 18:00, vég: 2013. november 11., 19:00)
"Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!" Háromestés evangélizációs sorozat a takácsi evangélikus és református gyülekezetek közös szervezésében november 11. és 13. között, hétfőtől szerdáig. A helyszín az evangélikus gyülekezeti terem. (Takácsi, Petőfi u. 50.) Igét hirdet Grendorf Péter budapest-angyalföldi evangélikus lelkész.
Event Evangélizációs sorozat 2. (Takácsi, kezdet: 2013. november 12., 18:00, vég: 2013. november 12., 19:00)
"Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!" Háromestés evangélizációs sorozat a takácsi evangélikus és református gyülekezetek közös szervezésében november 11. és 13. között, hétfőtől szerdáig. A helyszín az evangélikus gyülekezeti terem. (Takácsi, Petőfi u. 50.) Igét hirdet Grendorf Péter budapest-angyalföldi evangélikus lelkész.
Event Evangélizációs sorozat 3. (Takácsi, kezdet: 2013. november 13., 18:00, vég: 2013. november 13., 19:00)
"Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!" Háromestés evangélizációs sorozat a takácsi evangélikus és református gyülekezetek közös szervezésében november 11. és 13. között, hétfőtől szerdáig. A helyszín az evangélikus gyülekezeti terem. (Takácsi, Petőfi u. 50.) Igét hirdet Grendorf Péter budapest-angyalföldi evangélikus lelkész.
Event Istentisztelet (Takácsi, kezdet: 2013. november 17., 09:00, vég: 2013. november 17., 09:50)
Wletler Gábor malomsoki lelkész szolgálatával
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. november 17., 15:00, vég: 2013. november 17., 15:50)
Weltler Sándor nyugdíjas lelkész szolgálatával
Event Istentisztelet örök élet vasárnapján (Takácsi, kezdet: 2013. november 24., 09:00, vég: 2013. november 24., 09:55)
Megemlékezünk az elmúlt egyházi év során elhunytakról
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református gyülekezeti terem), kezdet: 2013. november 24., 14:00, vég: 2013. november 24., 14:50)
 
Event Istentisztelet örök élet vasárnapján Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. november 24., 15:00, vég: 2013. november 24., 15:50)
Megemlékezünk az elmúlt egyházi év során elhunytakról
Event Kisifi (Takácsi, kezdet: 2013. november 29., 17:00, vég: 2013. november 29., 18:30)
Ifjúsági kör 12-16 év közöttiek számára
Event Baba-mama kör (Takácsi, kezdet: 2013. november 25., 10:00, vég: 2013. november 25., 11:30)
minden hónap 2. és 4. hétfőjén
Event "Közös pont" közösség (Takácsi (református parókia), kezdet: 2013. november 25., 18:00, vég: 2013. november 25., 20:00)
A korábbi Alpha-kurzusok résztvevőivel havonta egyszer találkozunk, de ez a közösség nyitott mások számára is
Event Adventkezdő úrvacsorai istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2013. december 01., 09:00, vég: 2013. december 01., 10:00)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. december 01., 15:00, vég: 2013. december 01., 15:50)
 
Event Családi istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2013. december 08., 09:00, vég: 2013. december 08., 10:00)
hozzá csatlakozóan rövid gyülekezeti közgyűlés
Event Istentisztelet majd rövid gyülekezeti közgyűlés Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református gyülekezeti terem), kezdet: 2013. december 08., 14:00, vég: 2013. december 08., 14:55)
 
Event Istentisztelet majd rövid gyülekezeti közgyűlés Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. december 08., 15:00, vég: 2013. december 08., 16:00)
 
Event Baba-mama kör Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2013. december 09., 10:00, vég: 2013. december 09., 11:30)
minden hónap 2. és 4. hétfőjén
Event Istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2013. december 15., 09:00, vég: 2013. december 15., 09:55)
 
Event Evangélikus istentisztelet Vaszaron (Vaszar (polgármesteri hivatal), kezdet: 2013. december 15., 10:30, vég: 2013. december 15., 11:30)
a hittanos gyerekek műsorával
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. december 15., 15:00, vég: 2013. december 15., 15:50)
 
Event Ökumenikus adventi áhítat majd beszélgetés (Takácsi, kezdet: 2013. december 14., 16:00, vég: 2013. december 14., 16:40)
 
Event Ökumenikus adventi áhítat majd beszélgetés (Takácsi (református parókia), kezdet: 2013. december 21., 16:00, vég: 2013. december 21., 16:40)
 
Event Istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2013. december 22., 09:00, vég: 2013. december 22., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. december 22., 15:00, vég: 2013. december 22., 15:50)
 
Event Szentesti istentisztelet Takácsiban a gyerekek műsorával (Takácsi, kezdet: 2013. december 24., 15:00, vég: 2013. december 24., 16:00)
 
Event Szentesti istentisztelet Nagyacsádon a gyerekek műsorával (Nagyacsád, kezdet: 2013. december 24., 16:30, vég: 2013. december 24., 17:30)
 
Event Szentesti istentisztelet Nemesgörzsönyben a gyerekek műsorával (Nemesgörzsöny (felsői református templom), kezdet: 2013. december 24., 18:00, vég: 2013. december 24., 19:00)
 
Event Karácsonyi úrvacsorai istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2013. december 25., 09:00, vég: 2013. december 25., 10:00)
 
Event Karácsonyi úrvacsorai istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református templom), kezdet: 2013. december 25., 13:30, vég: 2013. december 25., 14:30)
 
Event Karácsonyi úrvacsorai istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. december 25., 15:00, vég: 2013. december 25., 16:00)
 
Event Istentisztelet karácsony második napján Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2013. december 26., 09:00, vég: 2013. december 26., 09:50)
 
Event Istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2013. december 29., 09:00, vég: 2013. december 29., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2013. december 29., 15:00, vég: 2013. december 29., 15:50)
 
Event Óév esti istentisztelet Takácsiban, majd baba-mama-papa szilveszter (Takácsi, kezdet: 2013. december 31., 18:00, vég: 2013. december 31., 23:55)
 
Event Újévi úrvacsorai istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. január 01., 14:00, vég: 2014. január 01., 15:00)
 
Event Családi istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. január 05., 09:00, vég: 2014. január 05., 10:00)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. január 05., 15:00, vég: 2014. január 05., 15:50)
 
Event Istentisztelet vízkereszt ünnepén Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. január 06., 18:00, vég: 2014. január 06., 18:40)
 
Event Játékdélután iskolásoknak Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. január 03., 14:30, vég: 2014. január 03., 16:00)
 
Event Istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. január 12., 09:00, vég: 2014. január 12., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református gyülekezeti terem), kezdet: 2014. január 12., 14:00, vég: 2014. január 12., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. január 12., 15:00, vég: 2014. január 12., 15:50)
 
Event Baba-mama kör Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. január 13., 10:00, vég: 2014. január 13., 11:30)
 
Event Kisifi Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. január 31., 17:00, vég: 2014. január 31., 18:30)
Ifjúsági kör 12-16 év közöttiek számára
Event Istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. január 19., 09:00, vég: 2014. január 19., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. január 19., 15:00, vég: 2014. január 19., 15:50)
 
Event Ökumenikus imaheti istentisztelet Takácsiban (Takácsi (református gyülekezeti terem), kezdet: 2014. január 20., 18:00, vég: 2014. január 20., 19:00)
Az ökumenikus imahét 2014-es alkalmai Takácsiban: január 20. hétfő, 18 óra – református gyülekezeti terem, január 22. szerda, 18 óra – evangélikus gyülekezeti terem
Event Ökumenikus imaheti istentisztelet Takácsiban (Takácsi (evangélikus gyülekezeti terem), kezdet: 2014. január 22., 18:00, vég: 2014. január 22., 19:00)
Az ökumenikus imahét 2014-es alkalmai Takácsiban: január 20. hétfő, 18 óra – református gyülekezeti terem, január 22. szerda, 18 óra – evangélikus gyülekezeti terem
Event Ökumenikus imaheti istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (az iskola tornaterme), kezdet: 2014. január 23., 18:00, vég: 2014. január 23., 19:00)
Az alkalmat a Vargha Gyula Református Általános Iskola tornatermében tartjuk mindhárom gyülekezet lelkészének közös szolgálatával
Event Ökumenikus imaheti istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád (római katolikus templom), kezdet: 2014. január 24., 18:00, vég: 2014. január 24., 19:00)
 
Event Úrvacsorai istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. január 26., 09:00, vég: 2014. január 26., 10:00)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református gyülekezeti terem), kezdet: 2014. január 26., 14:00, vég: 2014. január 26., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. január 26., 15:00, vég: 2014. január 26., 15:50)
 
Event Baba-mama kör Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. január 27., 10:00, vég: 2014. január 27., 11:30)
 
Event „Közös pont” közösség Takácsiban (Takácsi (református parókia), kezdet: 2014. január 27., 18:00, vég: 2014. január 27., 20:00)
A korábbi Alpha-kurzusok résztvevőivel havonta egyszer találkozunk, de ez a közösség nyitott mások számára is
Event Családi istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. február 02., 09:00, vég: 2014. február 02., 10:00)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. február 02., 15:00, vég: 2014. február 02., 15:50)
 
Event Istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. február 09., 09:00, vég: 2014. február 09., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református gyülekezeti terem), kezdet: 2014. február 09., 14:00, vég: 2014. február 09., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. február 09., 15:00, vég: 2014. február 09., 15:50)
 
Event Baba-mama kör Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. február 10., 10:00, vég: 2014. február 10., 11:30)
 
Event Istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. február 16., 09:00, vég: 2014. február 16., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. február 16., 15:00, vég: 2014. február 16., 15:50)
 
Event Kisifi Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. február 21., 17:00, vég: 2014. február 21., 18:30)
Ifjúsági kör 12-16 év közöttiek számára
Event Istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. február 23., 09:00, vég: 2014. február 23., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református gyülekezeti terem), kezdet: 2014. február 23., 14:00, vég: 2014. február 23., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. február 23., 15:00, vég: 2014. február 23., 15:50)
 
Event Baba-mama kör Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. február 24., 10:00, vég: 2014. február 24., 11:30)
minden hónap 2. és 4. hétfőjén
Event „Közös pont” közösség Takácsiban (Takácsi (református gyülekezeti terem), kezdet: 2014. február 24., 18:00, vég: 2014. február 24., 20:00)
 
Event Istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. március 02., 09:00, vég: 2014. március 02., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. március 02., 15:00, vég: 2014. március 02., 15:50)
 
Event Böjtkezdő úrvacsorai istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. március 09., 09:00, vég: 2014. március 09., 10:00)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református templom), kezdet: 2014. március 09., 14:00, vég: 2014. március 09., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. március 09., 15:00, vég: 2014. március 09., 15:50)
 
Event Baba-mama kör Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. március 10., 10:00, vég: 2014. március 10., 11:30)
minden hónap 2. és 4. hétfőjén
Event Istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. március 16., 09:00, vég: 2014. március 16., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. március 16., 15:00, vég: 2014. március 16., 15:50)
 
Event Istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. március 23., 09:00, vég: 2014. március 23., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református gyülekezeti terem), kezdet: 2014. március 23., 14:00, vég: 2014. március 23., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. március 23., 15:00, vég: 2014. március 23., 15:50)
 
Event Úrvacsorai istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. március 30., 09:00, vég: 2014. március 30., 10:00)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. március 30., 15:00, vég: 2014. március 30., 15:50)
 
Event Baba-mama kör Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. március 24., 10:00, vég: 2014. március 24., 11:30)
minden hónap 2. és 4. hétfőjén
Event „Közös pont” közösség Takácsiban (Takácsi (református gyülekezeti terem), kezdet: 2014. március 31., 18:00, vég: 2014. március 31., 20:00)
 
Event Családi istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. április 06., 09:00, vég: 2014. április 06., 10:00)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. április 06., 15:00, vég: 2014. április 06., 15:50)
 
Event Virágvasárnapi istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. április 13., 09:00, vég: 2014. április 13., 09:55)
 
Event Virágvasárnapi istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (alsói református templom), kezdet: 2014. április 13., 14:00, vég: 2014. április 13., 14:50)
 
Event Virágvasárnapi istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. április 13., 15:00, vég: 2014. április 13., 15:50)
 
Event Nagycsütörtöki úrvacsorai istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. április 17., 18:00, vég: 2014. április 17., 19:00)
 
Event Nagypénteki istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. április 18., 15:00, vég: 2014. április 18., 15:50)
 
Event Nagypénteki istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. április 18., 18:00, vég: 2014. április 18., 18:50)
 
Event Baba-mama kör Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. április 14., 10:00, vég: 2014. április 14., 11:30)
minden hónap 2. és 4. hétfőjén
Event Húsvéti úrvacsorai istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. április 20., 09:00, vég: 2014. április 20., 10:00)
 
Event Húsvéti úrvacsorai istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református templom), kezdet: 2014. április 20., 13:30, vég: 2014. április 20., 14:30)
 
Event Húsvéti úrvacsorai istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. április 20., 15:00, vég: 2014. április 20., 16:00)
 
Event Húsvéthétfői istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. április 21., 09:00, vég: 2014. április 21., 09:50)
 
Event Istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. április 27., 09:00, vég: 2014. április 27., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. április 27., 15:00, vég: 2014. április 27., 15:50)
 
Event Baba-mama kör Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. április 28., 10:00, vég: 2014. április 28., 11:30)
minden hónap második és negyedik hétfőjén
Event „Közös pont” közösség Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. április 28., 18:00, vég: 2014. április 28., 20:00)
A korábbi Alpha-kurzusok résztvevőivel havonta egyszer találkozunk, de ez a közösség nyitott mások számára is
Event Anyáknapi családi istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. május 04., 09:00, vég: 2014. május 04., 10:00)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. május 04., 15:00, vég: 2014. május 04., 15:50)
 
Event Istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. május 11., 09:00, vég: 2014. május 11., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (alsói református templom), kezdet: 2014. május 11., 14:00, vég: 2014. május 11., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. május 11., 15:00, vég: 2014. május 11., 15:50)
 
Event Baba-mama kör Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. május 12., 10:00, vég: 2014. május 12., 11:30)
minden hónap 2. és 4. hétfőjén
Event Keresztelői istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. május 18., 09:00, vég: 2014. május 18., 10:00)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. május 18., 15:00, vég: 2014. május 18., 15:50)
 
Event Istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. május 25., 09:00, vég: 2014. május 25., 09:50)
 
Event Keresztelői istentisztelet Vaszaron (Vaszar (óvoda), kezdet: 2014. június 15., 10:30, vég: 2014. június 15., 11:30)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református templom), kezdet: 2014. május 25., 14:00, vég: 2014. május 25., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. május 25., 15:00, vég: 2014. május 25., 15:50)
 
Event Istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. június 01., 09:00, vég: 2014. június 01., 09:50)
 
Event Baba-mama-papa piknik Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. május 24., 15:00, vég: 2014. május 24., 18:00)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. június 01., 15:00, vég: 2014. június 01., 15:50)
 
Event Konfirmációi istentisztelet Takácsiban pünkösd ünnepén, majd közös ebéd (Takácsi, kezdet: 2014. június 08., 09:00, vég: 2014. június 08., 13:00)
 
Event Pünkösdi úrvacsorai istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (alsói református templom), kezdet: 2014. június 08., 13:30, vég: 2014. június 08., 14:40)
 
Event Pünkösdi úrvacsorai istentisztelet keresztelővel Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. június 08., 15:00, vég: 2014. június 08., 16:20)
 
Event Pünkösdhétfői istentisztelet keresztelővel Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. június 09., 09:00, vég: 2014. június 09., 10:00)
 
Event Istentisztelet mennybemenetel ünnepén Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. május 29., 18:00, vég: 2014. május 29., 18:40)
 
Event Evangélikus-református tanévzáró istentisztelet Takácsiban (Takácsi (református templom), kezdet: 2014. június 15., 09:00, vég: 2014. június 15., 10:00)
 
Event Istentisztelet Szentháromság ünnepén Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. június 15., 15:00, vég: 2014. június 15., 15:50)
 
Event Istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. június 22., 09:00, vég: 2014. június 22., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nemesgörzsönyben (Nemesgörzsöny (felsői református templom), kezdet: 2014. június 22., 14:00, vég: 2014. június 22., 14:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. június 22., 15:00, vég: 2014. június 22., 15:50)
 
Event Istentisztelet Takácsiban (Takácsi, kezdet: 2014. június 29., 09:00, vég: 2014. június 29., 09:50)
 
Event Istentisztelet Nagyacsádon (Nagyacsád, kezdet: 2014. június 29., 15:00, vég: 2014. június 29., 15:50)
 
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. április »
április
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930